• Email: info@topsteel.hu

Mit tartogat a jövő a betonacél gyártás számára?

A betonacél gyártás nem az az ága az építészetnek, ami túlságosan fiatalnak mondható. A betonvasat már az 1800-as években kezdték el használni az azóta eltelt két száz évben pedig bebizonyította, hogy van helye az építőiparban. Vajon a jövője is ennyire fényes vagy hamarosan lecserélik a betonvasat az új és modernebb építőanyagokra?

A betonacél ott van a lépcsőkben, falakban, födémekben, betonaljzatokban is. Beton és fém összetartoznak, mert egyik a másik nélkül sokkal gyengébb lenne. A betonvas kiváló tulajdonságai miatt mára nélkülözhetetlenné vált, amikor építkezés zajlik.

A vas és a beton együttesen olyan építőelemet alkotnak, aminek a húzó- és hajlítószilárdsága több, mint meggyőző. Nemcsak a teljesítménye magáért beszélő, hanem az előállítása is egyszerűen zajlik, nagy mennyiség készül belőle és a betonvas gyártás sok munkavállalót képes foglalkoztatni.

Minden építőanyagnak vannak kevésbé pozitív tulajdonságai is, amiket szintén meg kell említeni. A betonvas például súlyánál fogva nehéz, ami nagyobb kapacitást igényel a szállítása és a pakolása során is. Ezen kívül  a szerelése időigényesebb feladat, valamint a korrózióval szemben sem ellenálló a végletekig. Mindezek ellenére a betonacélnak van jövője a modern építőiparban.

A betonacél jövője és lehetőségei

betonacél gyártás, betonvas gyártás

Milyen lehetőségek vannak még egy olyan építőanyagban, amit már több évszázada ismernek és alkalmaznak? További fejlődésre képes e még a betonvas vagy ki tudják szorítani a jövő építőanyagai?

A fejlődés egyrészt tetten érhető a betonacél előregyártás folyamatában, ami hangsúlyosan a tervezési fázisra fókuszálódik. A tervezéshez és a gyártás előkészítéshez is korszerű szoftvereket használnak, amik precízebb munkát és gyorsabb gyártást tudnak megvalósítani.

Maga a gyártás is automatizáltan zajlik, a teljes gépesítésnek köszönhetően pedig terv szerint, határidő csúszások nélkül készülnek el a termékek. A modern szoftverek használatával be lehet állítani a pontos gyártási paramétereket, illetve speciális igényhez állítható programok. Hatékony, részletgazdag tervezés segíti a gyártást, kiküszöbölve szinte az összes hibát.

A jelenlegi prognózisok alapján elmondható, hogy az előregyártott építőelemek nagy valószínűséggel átveszik az uralmat az építőiparban.

Innovációk a betongyártásban

betonacél gyártás, betonvas gyártás

Mit tud egy olyan építőanyag, ami a hagyományos betonhoz képest továbbfejlesztett változatot képvisel? Már létezik az úgynevezett okos beton, ami képes arra, hogy az anyagban keletkezett repedéseket, fagyási sérüléseket feltöltse a saját anyagával. Egy ilyen tulajdonságokkal készített beton anyag a betonacéllal párosítva megsokszorozza a vasbeton élettartamát és erejét is.

A betonacél ugyan képes a beton hiányosságait javítani és fokozni az építőanyag kihasználhatóságát, de megvannak a maga határai. A hálós kialakítású acélszerkezet sem tud a betonelemek teljes keresztmetszetében előidézni szilárdságnövelést.

Fejlesztés alatt vannak olyan, új anyagok, amik  a betonvas mellett, akár azzal együtt tudnak alternatívát kínálni a beton megerősítésére. Ilyen anyag például a polipropilén szálakból gyártott építőanyag, ami a beton teljes terjedelmében tud pozitív hatást gyakorolni az építőanyagra.

A cégünk komoly tapasztalattal és hosszú évekre visszanyúló szakmai múlttal rendelkezik a betonacél megmunkálás területén. A tartós és a modern igényeknek megfelelő építőanyagot kiváló ár-érték arányban állítjuk elő. Ha felkeltette a figyelmét a tevékenységünk, keressen minket bizalommal az elérhetőségeink egyikén és beszéljük meg a rendelés részleteit!

Mit tartogat a jövő a betonacél gyártás számára?